Nah megint itten vagyok és fárasztalak Titeket a sok hülyeségemmel, nyamind1.
Szal otthon voltam vala a hétvégén vala. Naggyon jóvolt. Bár amikor mentem, indulás előtt nem aludtam semmit, így miután hazaértem délután ledőltem filmet nézni és bealudtam közben (az ilyen rám abszolút nem jellemző, max betegen), dehát 30 óra nem alvás az 30 óra nem alvás. Vezettem megint jó sokat, ez már baromira hiányzott, hogy őszinte legyek. Imádok vezetni, mióta meg van a jogsim ki sem lehet robbantani a volán mögül. [csak Győrig nem vezethettem visszafele, mert nem aludtam megint semmit előtte :( ]. Pókereztünk is. Hát ez nem volt egyszerű mutatvány. Kezdve azzal, hogy az első leosztást mindjárt elcsesztem, mivel a flopot felfordítottam, mielőtt végigvártam volna, hogy ki van bent. Szal sokat felejtettem. Meg sikerült elsőnek kisenem, mivel a legnagyobb lapom volt asszem egy 6os pár. De cserébe snapszerben vertem a mezőnyt. Szóval otthon ilyen vezetés-kártya-család-kártya-vezetés-számítógép szinten telt és szívem szerint még maradtam volna egy keveset (hm meg is nézem mikor lesz szünetünk). Csak az utazás nem kellene, 2*5 óra azért sok egy hétvégéből, ráadásul iszonyat fárasztó tud lenni.
Na szóval megint itt szeretett városomban, otthon hiányoznak a hegyek. Zavar, hogy minden vízszintes. Nyáron Kecskeméten voltunk nyaralni asszem egy hetet, de a végére már úúúútáltam a sík terepet, s amikor visszaértem ide az vmi megváltás volt: "Hegyeeeeeeeeeeek és nem a kib*szott pusztaa".
Ismét nem aludtam indulás előtt, visszaértem 11 körül, haza, lecuccol, 12-re suli, megbeszélés 4-re, majd a végén körbejártunk 4 kocsmát pihenésképp. Jó volt, úgy néz ki, hogy a szervezés egész jól megy, csak némi anyagi gondokkal küzködünk (-> 0Fton állunk és százezres nagyságrendű pénzre lenne szükség), de megoldódik ez is idővel. Várom a hétvégi nőnapi bulájt, nagyon jólesz az :)
Asszem már enni, holnap írok még sztem
OttHUN, édes otthun..
2008.03.05. 15:43 | _ironpepe | Szólj hozzá!
A bejegyzés trackback címe:
https://ironpepe.blog.hu/api/trackback/id/tr71366825
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.
Utolsó kommentek